2016. augusztus 28., vasárnap

III. fejezet - Az áldozat

Sziasztok!
Igen, most sem siettem el a következő fejezet megírását. De szeretném megköszönni a megjegyzését Találd Ki!-nek. Tényleg nagyon hálás vagyok érte. Továbbá köszönöm azoknak, akik feliratkoztak! Remélem, hogy tetszeni fog a történet.
Jó olvasást kívánok!

Puszi, JA.

Sötétség ölelt körbe. Sűrű, nyálkás, folyékony sötétség.
Nem emlékeztem, hogy elveszítettem volna az eszméletemet. Pedig így történhetett.
Meleg, nyálkás és folyékony anyagban feküdtem. Beszívta a bőröm, beleivódott a csontjaimba.
 Hangokat hallottam magam körül. Mintha valaki motoszkált volna a közelemben. Megpróbáltam kitalálni, vajon ki, vagy mi adhatja ki a zajokat. Ehhez azonban túl fáradt volt az elmém. Minthogyha kiszívták volna az összes energiámat, s az agyamat lelakatolták volna. Mintha egy szivacs lett volna a helyén. Leginkább arra az érzésre hasonlított, amikor a legmélyebb álmából felébresztik az embert. Persze, ez ezerszer felfokozva.
 A távolból beszéd zaja tört utat magának felém.
 - Nemsokára felkel a hold, s akkor életre kel. A valaha élt legádázabb szörnyeteget ébresztjük fel, s csak minket fog szolgálni! Csak várd ki, picinyem – a hang rekedt volt, vékony és öreg. Kirázott tőle a hideg.
Megpróbáltam elfordítani a fejemet, azonban képtelen voltam. Egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Lebénultam.
 Elkeseredetten nyögtem egyet.
 - Ébredezik? – hallottam a hitetlenkedő kérdést távolról.
 Kinyitottam a szemem.
A környezetemet homály fedte előlem. Csupán percek elteltével tudtam azonosítani a körülvevő alakokat. A mennyezet felettem sötét volt, s egyenesen rám mutató cseppkövek lógtak róla. Barlangban lennék? 
 - Áh, csak nem felébredt? – léptek zaját hallottam, majd a következő pillanatban egy arc felém hajolt.
A nő idős volt, arcát ragyák borították, megnyúlt karvalyorrán bibircsók ült. Ősz haja homlokába hullott, csaknem elfedte ráncokkal körülvett, az izgatottságtól csillogó szürke szemeit.
 Ha meg tudtam volna szólalni, sikítok.
 - Látod ezt, Smoke? – simított végig egy, a vállára szálló fekete denevéren. – Elképesztő a hasonlóság… – azzal elfordult, s elment.
A háttérben ismét motozni kezdett, pakolászott. Üvegek csörömpöltek, dobozok csapódtak, zárak kattantak.
Iszonyatosan nagy erőlködések árán ki tudtam nyitni a számat, hogy aztán kicsússzon a kérdés belőlem:
 - Hol… hol vagyok? – a torkom száraz volt, a hangom fáradt és rekedt. Mintha nem is az enyém lett volna.
 Nem kaptam választ.
 - Ki maga? – kérdeztem ismét, már kissé éberebben.
A következő pillanatban visszatért hozzám az asszony. Felhúzott szemöldökkel méregetett, arcán a meglepettség összetéveszthetetlen jelei ültek.
 - Még soha senki nem törte meg a varázsfürdőm erejét. Ő viszont még beszélni is tud mindannak ellenére, hogy a növények kifejtették a hatásukat. Elképesztő ereje lehet... – Bütykös ujjai között zöld füveket tartott, majd mellém dobta őket. Ahogy a növények a vízfelszínére értek, füst csapódott a levegőbe.
Pillanatokon belül émelyegni kezdtem. Biztos voltam benne, hogy a füvek okozzák.
A testem ismét zsibbadni kezdett, ahogy a víz forrósodott.
 - Ne… kérem – nyöszörögtem.
 Ezúttal rám nézett, és válaszolt.
 - Nyugodj meg édesem. Semmi baj nincsen, minden a legnagyobb rendben van.
Teljes mértékben biztos voltam abban, hogy semmi nincs rendben.
 - Mit akar… tőlem? – egyre nehezebben ment a szavak megformálása. Már nem éreztem a lábaimat, a karjaim bizseregtek. A zsibbadás egyre feljebb kúszott a testemen.
 - Segíteni fogsz nekem valamiben, aranyoskám. Csak lazulj el.
Hiába akartam megkérdezni, hogy hogyan talált rám, miben kell segítenem neki, nem bírtam többé megszólalni.
 A denevér ismét a vállára reppent, mire az asszony végigsimított csupasz, fekete fején.
 - Látod őt, picinyem? Gyönyörű – tágra nyílt szemekkel közelebb hajolt hozzám. Csak ekkor láttam, hogy néhány foga kiesett, a maradék pedig rothadt. – Fiatal, erős. Akárcsak ő volt.
A víz felszín felett megcirógatta az arcomat egyik karmos ujjával.
- Őrá van szükségünk. Tökéletes áldozat lesz - A szemembe lógó hajtincsemet kisimította a homlokomból, megkarcolva ezzel a bőrömet.
Áldozat. A szó folyamatosan ismétlődött a fejemben. Beleégett ködös elmémbe.
Mihez leszek áldozat? Mihez kell feláldozni?
A pánik kezdett lassan eluralkodni felettem.
 Ezüst fénycsík tört utat magának felém a barlang bejárata felől, a köves talajba vájt, vízzel megtöltött gödörbe. Megcsillant a különböző füvekkel borított vízfelszínen. Felkelt a hold.
 Az asszony felemelte a fejét, s az eget kémlelte.
 - Eljött a mi időnk – suttogta, leginkább sajátmagának, mint másnak.
Hátralépett a medencétől, felém emelte a kezeit, majd kántálni kezdett az orra alatt. Pár percen belül a testem önmagától kiemelkedett a vízből. Meztelen bőrömön éreztem a feltámadó éjszakai szél hidegét. Egy ideig a levegőben lebegtem, majd az asszony maga felé intett, én pedig őfelé repültem magatehetetlenül.
Boszorkányság – fogalmaztam meg magamban.
 Mikor a nő leeresztette a karjait, a testem földet ért. Csak ekkor vettem észre, hogy a ruháim a sarokban hevernek. Eszerint teljesen meztelen vagyok.
Nem tudtam abban a pillanatban a szégyenlőséggel foglalkozni.
 A boszorkány hozzám lépett.
 - Ez itt a tiéd – a fejemre helyezett egy borostyánkoszorút. Végignézett rajtam. - Tökéletes.
Őrült – gondoltam magamban – Teljesen elment az esze.
 - Na, gyere te lány! – megragadta a karomat és talpra rántott. – Mozgás!
 Nem foglalkozott azzal, hogy alig bírom megemelni a lábamat, elrángatott egészen a barlang végébe. Meglepő erővel vonszolt maga után. Végül eleresztett, amikor elértünk egy hatalmas sziklához. Azonnal a földre rogytam. A füvek hatása kezdett csillapodni, már képes voltam ülve maradni.
 Felemeltem a fejem, a hajam mögül vettem szemügyre a környezetet.
 A sziklához, amely előtt megálltunk egy férfi volt láncolva. Feje előre bukott, karjait a szikla két széléhez láncolták. Sötét haja, melyen megcsillant a hold fénye, eltakarta előlem az arcát. Meztelen felsőtestét hegek borították. Kifeszített bal karján sötét minták cikáztak egészen mellkasa közepéig. Mintha tetoválások lettek volna.
 - Eljött a te időd – nézett a férfire a boszorkány. - Egészen idáig vártál, szenvedtél az átkod miatt. De most feloldozlak téged. Cserébe viszont azt akarom, hogy engem szolgálj mindörökre!
A boszorkány egy hirtelen mozdulattal felrántott a földről, előkapott egy tőrt rongyos ruhája alól és felvágta a csuklómat. A következő pillanatban odanyújtotta karomat a férfi állához.
 Pisszenni sem volt erőm. Kénytelen voltam némán tűrni az égő fájdalmat, amely a karomba hasított.
A láncok megcsördültek; a férfi keze megragadta azokat és rántott rajtuk egyet.
 - Érzed ezt? Érzed? – kérdezte a boszorkány. – Mind a tiéd. Az összes.
Ekkor a férfi szájából agyarak tűntek elő, melyek a következő pillanatban a csuklómba mélyedtek.
A szívverésem felgyorsult, a vérem száguldott az ereimben eljuttatva az adrenalint a testem minden pontjába. Már nem éreztem magam olyan fáradtnak, a zsibbadtság is eltűnt a testemből.
 Megmozdítottam a karomat. Aztán léptem egyet hátrébb. Pillanatokon belül visszanyertem a testem normális sebességét. Ficánkolni kezdtem, sikítozni.
 - Te szerencsétlen! – kiáltott rám a boszorkány. – Hogy nem tudsz nyugton maradni! Azonnal fejezd be a sikítozást, különben…
 A láncok hangos csörrenéssel kiszakadtak a sziklából. A férfi durván megfordított a csuklómnál fogva. Karmok mélyedtek az államba, majd elfordította a fejemet oldalra. Ezúttal a nyakamba harapott.
 Elállt a lélegzetem. Hallottam minden egyes alkalommal, ahogy mohón belekortyol a vérembe.
 - Ez az, gyerünk! – ünnepelt a boszorkány. – Idd ki a vérét! Kelj életre, hogy aztán engem szolgálhass, Nergal!
 A férfi agyarai elszakadtak a nyakamtól, a boszorkányra nézett. Arca az enyémhez ért, álláról lecsöppent a vér a vállamra. Torkából vészjósló morgás tört fel, majd ellépett tőlem, egyenesen az asszony felé.
 Elgyengült, remegő térdekkel lépkedtem hátrébb, egészen az árnyas sarokba, ahol aztán összecsuklottam. A vérveszteségtől minden visszatért erőm semmivé lett. A látásom elhomályosodott.
 Nergal ekkor ért a boszorkányhoz. Magas, izmos teste jóval a nő alacsony alakja felé tornyosult. A késnél is élesebb agyarai véres ajkán villogtak a hold fényében. Sötét haja vörösen ragyogó szemébe lógott. Könyörtelen, gyilkos szemek voltak azok.
 - Hatalmas, gyilkos Nergal – nézett végig a férfin a boszorkány elámulva – A teremtőddel szemben állsz. Én szerveztem meg számodra a rituálét, elhoztam hozzá a tisztavérű leszármazottat áldozatként. Most azt akarom, hogy szolgálj engem hálád… - elakadt a szava.
 Nergal egyik láncos karját felemelte, keze karmokban végződött. A következő pillanatban lecsapott a boszorkányra, amely fülsiketítő visítással csapódott a barlang falának. Nem mozdult többé.
 - Én soha senki szolgája nem leszek – morogta a férfi.
A szívem a torkomban dobogott. El akartam tűnni onnan, amilyen gyorsan csak lehet. A lehető legtávolabb akartam kerülni tőle.
 Nergal felém fordult.
Tekintetétől a hideg végigfutott a hátamon, karomon felállt a szőr.
 Felém lépett egyet. Aztán még egyet. Amikor elért hozzám, leguggolt elém. Összehúzott szemekkel méregetett. Oldalra döntötte a fejét, tekintete lejjebb kalandozott meztelen testemen.
Akaratom ellenére hátrébb csúsztam. A kezem hozzáért valami kemény, fémes dologhoz. Hamar rájöttem, hogy azt a tőrt markolászom, amellyel felvágta a csuklómat a boszorkány, csupán elejtette a dolgok alakulása közben.
Amint Nergal közelebb hajolt, azonnal előrelendítettem a karomat és a tőrt belemélyesztettem a vállába.
 Azt vártam, hogy a fájdalomtól hátratántorodik, vagy legalább meglepődik. Egyik sem történt. Mintha pontosan tudta volna, hogy mit fogok tenni.
 - Azt hittem, ennél azért többre vagy képes azok után, amiket műveltét velem – mondta megalázóan. Lenézett a vállából kiálló tőrre, majd két karmos ujjával kihúzta a karjából. Eldobta a barlang bejáratához.
 - Miről… miről beszélsz? – kérdeztem, habár a hangom olyan vékony volt, hogy én magam is alig hallottam meg.
 - Örülhetsz, hogy meghalsz, Irina – morogta, s felém lendült.
 - Állj!! – ordítottam.
 Összeszorítottam a szememet.
 Semmi nem történt.
Morgás hallatszott a fejem felett.
Kinyitottam a szememet és feltekintettem. Nergal a fejét fogta, szeme vörösen villogott, majd a falnak támaszkodott és értetlenül rám nézett.
 A barlang elejéből kuncogás hallatszott. Egyszerre fordítottuk a boszorkány irányába a fejünket.
 - Nem bánthatod őt – vihogott erőtlenül a nő. – Hozzá sem érhetsz többé.
Nergal dühösen rám nézett. A boszorkány folytatta:
 - Azt hiszed, nem számítottam arra, hogy ellenem fordulsz? Szerinted miért viseli a sárkánygyémántot?
 - Sárkánygyémánt? – ismételtem erőtlenül. Felemeltem reszketeg kezemet és kitapogattam a homlokomra csúsztatott koszorút. Megérintettem valami hideg felületet. Egy követ.
 Nergal összehúzott szemekkel, kísérteties nyugalommal méregetett. Olyan nézéssel vizslatott, hogy legszívesebben a föld alá süllyedtem volna, csak ne lásson.
 - Megpecsételődött a sorsod, démon. Hát nem drámai? Annak a vérétől ébredsz, aki álomra bocsátott – kuncogott a boszorkány, majd egyszerűen hamuvá vált. 
 - Mit számít egy kavics? – mennydörögte Nergal és ismét felém fordult. – Évszázadokat vártam a bosszúra, most semmi nem állhat az utamba!
 A hátam mögött tapogatóztam, hátrébb akartam csúszni, ám beleütköztem a barlang kemény oldalába.
Nergal minden egy lépéssel közelebb sodort engem a halálhoz. Fekete kopott nadrágba öltöztetett lába pillanatok alatt átszelte a kettőnk közötti csekély távolságot.
Szeme felkavarodott, bíborvörösre váltott. Tükrözte a haragot, a gyűlöletet és még valamit, amit nem tudtam felismerni.
 A szívem dörömbölt a mellkasomban, az agyam kétségbeesetten pörgött, keresve a lehetőséget a túlélésre. Reménytelen. Képtelenség elmenekülni előle.
 A levegőt átszelte egy fekete csík, s egyenesen Nergal felbőszült arcába csapódott. Smoke volt az. Karmos lábával összecsikarta a férfi arcát, megsebezte a szemét. Nergal hátratántorodott.
 A pillanatnyi döbbenetet félretéve minden maradék erőmet összeszedve felpattantam, s a barlang bejárata felé rohantam. Felkaptam egy fekete köntös szerű ruhadarabot, rohanás közben magamra rángattam és egy övvel a derekamra erősítettem. A füvek hatása már teljesen elmúlt, az adrenalin kitisztította a vérkeringésemet.
 A barlang nyílásához érve megtántorodtam; szakadék hevert a lábaim alatt. A fekete mélységből hűvös szelek csaptak felfelé, arcomba repítették nedves hajtincseimet. Kétségbeesetten kapkodtam a fejemet minden irányba, hogy kiutat találjak erről a borzalmas helyről.
 Jobb oldalra tőlem keskeny ösvény vezetett lefelé. Gondolkodás nélkül elindultam abba az irányba. Az út olyan szűk volt, hogy teljesen a falhoz kellett lapulnom, ha nem akartam a mélységbe zuhanni. A kavicsok és a szikla éle belevájt csupasz talpamba, nehezítette a haladásomat. A hold sem szolgált segítségemül, a sötétségben alig láttam valamit. Remegő kezekkel tapogattam a felém tornyosuló irdatlan sziklát kapaszkodó után kutatva. A sziklafal nedves volt, nemegyszer megcsúszott rajta a kezem.
Fogalmam sem volt, hogy mennyi időt kell még így oldalaznom lefelé, ahogy azt sem tudtam, hogy milyen messze lehetek a barlangtól.
 Abban a pillanatban éreztem meg a puha, selymes fű érintését megkínzott talpamon, amikor a magasból démoni ordítás rázta fel az éjszakai élet csendjét.
Amikor visszanéztem a barlang felé, megpillantottam amint a sűrű sötétségben felvillan két vörös pont. Megperdültem és rohanni kezdtem. Ágak csaptak az arcomba, felkarcolták a bőrömet, némelyik megcibálta a hajamat. A szemem lassan hozzászokott a környezethez, alkalmazkodott az éjszakai látásmódokhoz.
 A hátam mögött valami felbömbölt. Dühödt, sátáni hangon.
A szívem folyamatosan zakatolt a mellkasomban, azt hittem kiugrik a helyéről. Megszaporáztam a lépteimet, habár még mindig úgy éreztem, hogy túl közel vagyok a boszorkány barlangjához.
Fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig szaladhattam így a semmibe, egyenesen előre amerre vitt a lábam. A tüdőm égetett, a légcsövem kiszáradt, de hajtott az életben maradás akarata, dolgozott bennem az adrenalin.
 A lábam belebotlott valami nagy, szőrös dologba. Hasra estem, a levegő kicsúszott a mellkasomból, a térdem és a könyököm felhorzsolódott. Fájdalmasan felszisszentem, majd felültem. Hátrafordultam, hogy szemügyre vegyem, mi állta az utamat.
 Remegő kezeimet a sikolyra nyílt számra szorítottam.
Egyenesen farkasszemet néztem azzal a fenevaddal, ami otthon gyilkolta az embereket. Hatalmas szája elnyílt, ahogy orbitális feje éppen a térdem előtt hevert. Közelebbről megnéztem, s rájöttem, hogy nem él. Azonban nem az a tőr ölte meg, amit a nagyi padlásán dobtam a fejébe. Ami azt illeti, a penge eltűnt. Viszont a mellkasából egy tucat nyílvessző türemkedett ki, a homlokába fejszét dobtak. Megölték.
 A pánik visszafordíthatatlanul eluralkodott felettem.
Kik voltak ezek? Kik voltak képesek leteríteni egy ekkora fenevadat? Emberek?
Talpra ugrottam és megperdültem. Tovább iramodtam. Túl sok volt már ez nekem. Úgy éreztem, megőrültem. Sokkot kaptam, vagy ilyesmi.
Biztonságos helyre akartam érni, olyan helyre ahol semmi nem fenyegeti az életemet. Hiszen aznap már többször is szembenéztem a halál fenyegetésével.
Körülöttem visítoztak az éjszakai lények, baglyok huhogtak. Többször megmozdult körülöttem a növényzet, de nem voltam hajlandó megállni.
 Amikor a sötétség helyét már lassan átvette a kelő nap halvány, erőtlen sugarainak fénye, kiértem az erdőből. A fény valóságos megváltásnak bizonyult.
Szántóföldek terültek el előttem, s mögöttük egy falu állt. A házakból éppen ekkor léptek elő a lakosok, s indultak a földek felé. Felém.
 Emberek. Olyan emberek, mint én, vagy a nagyi, vagy Spencer. Csak olyan messze vannak.

 Elengedtem a fatörzset, mely eddig támaszomként szolgált, s tettem egy erőtlen lépést a falu felé, kilépve ezzel a fák közül. Ekkor az egyik falusi meglátott. Felém mutatott, s hátraordított a társainak. Megragadták a szerszámaikat, amelyeket a földeken használtak, s futva felém indultak. De túl lassúak voltak. Még mielőtt bármelyikük is elérhetett volna hozzám, kicsúszott alólam a füves talaj, s elsötétedett a világ körülöttem.

2 megjegyzés:

  1. Csak így tovább! Nagyon jó lesz. Örülök hogy rátaláltam a blogodra. ☺

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik! Watty-n is olvastam, de gondoltam felnézek a blogra, hátha találok még fent pár részt. Jól tettem!😘👍

    VálaszTörlés